Wednesday, January 31, 2007

Én nem szeretem a Titanicot!

Egyszer hajó, másszor Leo, fúúú és amikor úgy érzem mintha repülnék...

Szóval a mai álom:

Leonardo DiCaprioval és River Phoenix-szel (főnix hm...) versenyeztem, úgy 14 év körül lehettek. Mindenkinek a saját színű teászacskókat kellett megkeresni az udvaron (nem rendes, Twinnings, fémes belsejű, évekkel ezelőtt Angliában vettünk ilyet). Én nyertem, pedig az enyém a zöld volt, ami elbújt a fűben, még hármat az övékéből is összeszedtem, mégsem kaptam meg a nyereményt. Senki nem ért rá ezzel foglalkozni. A suli régi kosárpályáján szabadtéri evészetet tartottak, falunap jellegűt, ismerősök hívtak, üljek oda, csak később láttam meg a családomat két asztallal arrébb, addigra mindenki látta, hogy az ellenoldalnál ülök, pedig nem is akartam.
És ami a legjobb, visszatérő elem volt, hogy igazából az iraki választásokat felügyeltük, Magyarországról vitték a bizottsági tagokat, mert mi már felesküdtünk itthon. Ugyebár itthon ez munka, így alkoholt nem szabad inni, ott viszont ez volt az ellátmány: cherry brandy, bor meg sör. És igazából nem is csináltunk semmit, csak lézengtünk.


Ma elmaradnak a dolgok. Eldöntöttem, hogy egy darabig szüneteltetem az énekkart, erre megbetegedett a karnagy, így egyébként is elmarad. A tanítvány felhívott, hogy ma nem tud jönni, a számítógép pedig ma nem hajlandó lemezt írni. És negyed kilenckor hallgatnom kellett volna a rádiót, de nem kaptam meg időben az sms-t (telefon egy szinttel lentebb volt), így fél kilenckor keltem. És még csak fél tíz van.

Tuesday, January 30, 2007

Töredék

Ma éjszaka tényleg annyira kuszát álmodtam, hogy csak egy részletre emlékszem. Egy bevásárlóközpontban kocsit tolva vásárolok az unokatesóimmal, akik kisebbek a mai állapotnál és sokkal rosszabbak. Minden hülyeséggel, aprósággal megrakom a kocsit, miközben azt nem veszem meg, amit akarok. Miközben a kicsiket fegyelmezem, mert szó szerint felfordítják a boltot, kirámolnak mindent gonoszkodásból, a kocsimról elfordítom a szemem és a sokadik visszapillantásnál teljesen üres, széthordták, ami benne volt, én pedig nem szólhatok semmit, hiszen még nem vásároltam meg. És szomorú voltam, akkor is, ha tudom, semmi szükségem nem volt azokra a dolgokra. Aztán másik szín, de arra már tényleg nem emlékszem.
Egyébként álomfejtés itt is van. Modernebb.
És egy vasárnapi hiábavaló horoszkópkeresés után szórakoztam egy kicsit.
Hogy a csillagok meghatározzák-e a jellemet, azt ellenőrizzétek rajtam:
"Kellemes a modora, művészi hajlamú, szellemi beállítottságú, éles szellemű, filozofikus gondolkodású, finom érzésű, meggyőző erejű, humánus, hűséges, szabad, nyitott, találékony, életmódjában független, különc, álmodozó, rajongó, barátságot ápoló...
Művészete eredeti és zseniális, a szabad tér, a határtalanság felel meg neki. Önálló és független, nem tűr kötelékeket és bilincseket. Szertelen és merész, és mert új utakon szeret járni, eredeti és különös is. Művészetében is szabad teret követel: a hagyományok, a fennálló és kiegyensúlyozott rend az ő számára csak nyűgöt jelentenek, amely a szárnyalást, a messzeségek felé néző előretörést gátolja. Az új többet jelent, hiszen tele van lehetőséggel, nem is sejtett tartalommal...
Korunk igazi nőtípusa: az emancipált, önmagát fel- és megszabadított asszony. Olykor tudatosan használja fel - céljai elérése érdekében - az erősebb nem képviselőit, hogy azután legyőzze őket. A rá jellemző bőkezűséggel osztogatott tanácsait többnyire érdemes megfogadni, mivel nagyon helytállóak. Tud szórakozni is, és inkább a férfiak, semmint a nők társasága vonzza. Ennek ellenére viszonylag későn megy férjhez. Hűséges házastárs, csak ritkán lép félre. Olykor ingerlékeny, kötekedő és költekező, általában azonban rokonszenves, szeretetreméltó, kellemes és hűséges társ."
Egyébként today is national jazz day.
Szóval valamilyen zenét kell hallgatni,
bár én most inkább ilyet hallgatok:
O Brother, where Art thou soundtrack

Monday, January 29, 2007

Közveszély!!!

Igen, én! De most tényleg. Manka azt mondta, hogy jó dolog a plüssállatok pszichiátriáján dolgozni. Erre én mit csináltam. Az összeset mélyebb depresszióba sodortam. Na de volt álomterápia, úgyhogy itt az én újabb adagom.

Ez még hét közepi, és nem annyira ismeretlen:

Repülő bogártaxin utazni kötélbe kapaszkodva, üldözve az anyukámat, aki lehagyott, miközben a sofőrnél egy élő kopasz csirke van. A lemaradás oka: le kellett szállni egy csomó kopasz élő csirkével fényképezkedni. Aztán volt még homokkő szobrokból álló kiállítás egy barlangban. Majd egy nagy társaság, akik látszólag befogadtak, később mégis kiutáltak, így én messziről egy padról néztem, ahogy mindenféle állat megtámadja a telepet és az embereket, majd lecsapott egy sas, felkapott egy tálcát, odaült mellém és megkínált a tepsiben lévő túrós burekból.

Na és a tegnapi:

Óceánon átkelő megahajóútra indultam többezres utaslétszámmal. Hatalmas kabinok, amelyek a tengerszint alatt voltak, ablakokkal. A mentőfelszerelés szobánként (3 fő) egy darab spec. búvárszemüveg volt, amivel valahogy egy ideig lélegezni is lehet, na ezt rögtön a nyakamba akasztottam biztos ami biztos. Egyszer elkezdtek kizavarni minket, mert süllyed a hajó, ezért mindenkit a felső szinten szállásolnak el. Ez egy nagy hodály volt rengeteg kabinos vécével, egy kabinba négy embert szántak. Akivel egy helyre kerültem, nem idegen volt, de ez volt a legjobb amit elmondhattam róla. Na itt volt még egy szemüveg. Később kiderült, hogy valaki elkezdte kinyitogatni az ablakokat, ezért folyt be a víz, ezért kezdtünk süllyedni. Hirtelen a parton egy faluban találtam magam, összeszedtem még néhány dolgot, aztán a porban visszagyalogoltam a kikötőbe és visszaszálltam. A hajó kihajózott a nyílt vízre a zsúfolt fedélzettel és a vízzel tele lévő hajótesttel. Azon kezdtem gondolkozni, hogy miért szálltam vissza egy eleve süllyedő hajóra, hogy ez mennyire hülyeség, mégis tudtam, hogy ennél jobban már nem süllyed tovább, és a tömeg és a kényelmetlenség ellenére csak elérjük a túlpartot. A búvárszemüveg pedig még mindig nálam van. Nem tudom, hogy átértünk-e.

Na tessék álomfejtők.

Tegnap nagy öröm ért, a Milkában adnak 3 dl forralt bort, eddig a többi helyen mindig azzal indokolták, hogy nincs akkora bögréjük. Most elég lett volna 2 dl is, de úgy megörültem a lehetőségnek, hogy azonnal éltem vele.

Wednesday, January 24, 2007

Csoooooooooooookiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Bizonyára hiányzik valami az életemből, ha mostanában a legnagyobb érzelmi reakciót egy (2,3,4,5,...) kocka tejszínes rumos Milka (...stb.) váltja ki belőlem.
Olyan voltam tegnap (tegnapelőtt...stb) mint egy rossz kisgyerek. Na és ökumené: "mondjuk el közös imánkat:" ... hiszem az egyetemes (környékünkön katolikus) Anyaszentegyházat. Utána röhögés, még jó, hogy eldugott helyen voltunk. Bár Laci utána kifejtette, hogy a kettő ugyanazt jelenti, csak ezt nem tudják. Aztán az orgona hátulját tapogattam a basszus rezgéseit keresve. Jó volt. Meg jó volt nem egyedül menni a buszra, mert hosszú az út, két fess fiatalember (Lóri, Laci) társaságában mégis kellemesebb. :-) Az meg vicces dolog, hogy az ember röhög, közben majd felvágná az ereit, de ezt csak sejti, mert elfelejtett fájni. Mert néha mintha világítana, pedig csak felkapcsolva hagyta a villanyt, bár a szobából már kiment. Végülis kit érdekel.

Sunday, January 21, 2007

Labda

Na nézzük, el tudom-e kapni ezt a labdát, voltam ennél ügyesebb is. Továbbdobni úgysem tudom.

5 dolog, amit nem igazán tudnak rólam:


1. Egyévesen folyékonyan beszéltem, de járni csak 1 év 3 hónaposan kezdtem, bár volt egy próbálkozásom egy hónappal korábban, április 1-jén, de elestem, úgyhogy jegeltem a problémát.

2. Két és fél évesen mentem óvodába, természetesen szobatiszta voltam, de egyszer történt egy nagyobb baleset. Ez talán a legkorábbi igazi emlékem. Nem véletlen volt, egyszerűen nem akartam megszakítani a kisautózást a szőke, kék szemű kisfiúval a WC miatt, megtört volna a varázs. Persze nem lehetett sokáig titkolni a bajt.

3. Általános iskolában utáltam a lányos játékokat (gumizás, ugrálókötelezés, babázás), és a lányok ki is közösítettek több okból. Harmadikban a fiúkhoz csapódtam, bár éppen két tábor volt, engem az általatok Balunak ismert vezetőjű csapat fogadott be. Egyszer a tanítónéni észrevette, osztályfőnöki órát tartott a helyzetről, ezután kötelező volt a lányokkal játszanom, mire visszaoldaloghattam volna a helyemre fölsősök lettünk, amikor már megszólták érte az embert (fiúzik), így a két világ között rekedtem.

4. Középiskolában is utáltak, a kis kitűnő, versenyző, fontoskodó, tanároknak nyalizó (csak mert nem hittem, hogy mindegyik a vesztünkre tör), majd osztálytitkár is. A posztot gyakorlatilag puccsal szereztem meg, egyszerűen átvettem a "hatalmat", mert tetszett egy másik osztálynak az osztálytitkára, kapcsolatba akartam vele kerülni, bár ezzel szinte azonnal elmúlt a dolog. Ezzel a címmel később a suli "fiúszépségverseny" zsűrijébe, ahol telenyomtam pluszpontokkal az egyik jelöltet, így a negyedik lett.

5. Szoktam viccelődni a megérzéseimmel, meg a boszorkánysággal, de ezt az esetet azért nem tudják rólam, mert én is elfelejtettem, apukám mondta egy-két hete valami kapcsán, hogy kiskoromban mindig tudtam, hogy mikor ér haza. Én meg azt hittem, hogy csak 12 éves korom óta csinálom ezt. Persze ahhoz is nyolc év kellett, hogy az akkori "félbarátom" elmondja, mennyire megrémisztettem ezekkel a dolgaimmal.


Ja és a környező blogokat olvasva kérlek titeket lányok, hogy ne utáljátok ennyire a fiúkat, vagy legalább ne általánosítsatok! A lányok sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni, és a fiúknak is vannak érzéseik! És ők nem mindig tudják, ha minket megbántanak. Nem csak a fenti eset volt, hogy a fiúk jobban elfogadtak! Hát ja, a szerelem más dolog, és nem az észt akarom osztani, ilyenkor ki kell dühöngeni magunkat, csak térjünk egyszer vissza az általános iskolás szintről.

Saturday, January 20, 2007

Minden 6 Ó

A szél akkor jó szabadban, ha átfúj rajtad, kifújja belőled a rosszat, vagy ha nem vagy egyedül, így közösségi élménnyé válhat.
Ja, a cím. A tegnap végén azt mondtam Melittának, hogy úgy könnyű azt mondani, hogy legyen meg a te akaratod, ha az jónak néz ki. Ezt a filmet talán sokan lenézik, de az látszik belőle, hogy hova kell eljutnunk, hogy kimondjuk.
Na ezzel csak azt akarom mondani, hogy a tegnap nem a tervek szerint alakult, de ez így volt jó.
Talán nem baj, hogy kénytelen leszek normálisan átvenni a diplomámat, nem adják csak úgy ide előtte, jó volt hogy elmentem énekkarba, mert a héten ez volt az első éneklés, amikor azt mondhattam, hogy tulajdonképpen én szeretek énekelni, mert jó, és már egész héten vágytam a csípős-savanyú levesre, a klubban pedig Andi és Gabssy volt, akikkel ezt sikerült végrehajtani. Persze közben telefon egy interjúról, amit ki akartam kerülni, de valamiért biztos jó, hogy én csinálom, a képre meg rossz keretet raktak, ezért hétfőn megyünk érte, és így nem nekem kell vigyázni arra, hogy el ne törjem. Megtaláltam a szilveszter óta bujkáló doboztetőt is. Jött Melitta és a tervezett forralt borozás helyszínivé vált, amihez Andi is csatlakozott, és Zolinak is jutott belőle, bár megint sikerült cukorszirupot csinálnom forralt bor helyett egy hirtelen zuttyantás következtében. Aztán ungame2, bár én először nem akartam, de végül ez is jól sült el. Egyáltalán nem bánom, hogy nem mentünk át táncolni.
És kávé, kávé, kávé vödörrel, de tényleg, 40 db-os kiszerelésben volt, ma reggel vettem észre, hogy a zacskó felső részén egy sas száll (ilyen). Úgyhogy ha kávét iszok, elszállok, mint a sasok.

Csip-csirip. (A sörről beszélnek a tévében.)


Friday, January 19, 2007

London, viharos szél...

...de a frizura még mindig tart.

Hát bent a szobában könnyű. Lehet, hogy mindenkit ez foglalkoztat, de a szél és a TO e-mailje meggyőzött, hogy nem kell nekem ma délelőtt a városba menni. Pedig már rákészültem. Szóval tetőtérben, egy csapdosós fenyőfa mellett lehet figyelni a viharra, aludni úgysem hagy. Minden kicsi résen befúj a tető alatt, ijesztgetni próbál, a lámpák villognak, még a TV készenléti jelzője is pislákol a sötétben, de én kemény vagyok és a fülemre húzom a takarót.

Azért nem múlt el nyom nélkül, meg a Jurassic Park sem, pedig már jónéhány napja volt a TV-ben. Azt álmodtam, hogy dínó bemutatóra készültünk, a szervezők közt volt Juli, Julcsi, Dóri is, ő gondozta a T-Rex-et, ami személyiségmódosuláson ment keresztül, ezért nagyra nőtt cicaként viselkedett. Julival elindultunk a helyszínre a Kálvárián és szembefutott velünk egy csomó ember, hogy támad a T-Rex. A körútról tényleg hirtelen befordult és ordított, meg csattogtatta a fogait. Mi is bemenekültünk egy üzletbe, a sarokba kuporodva mozdulatlanul imádkoztunk, hogy ne vegyen észre (mert ugye a mozgásra figyel), egyszercsak jött Julcsi és közölte, hogy ez csak az új mozgó hologrammos eszköz volt, ki akarták próbálni, hogy jól működik-e. Jól működött. Mire elindultam a bemutatóra, rájöttem, hogy késő van, de az órám mindig mást mutatott, nekem meg találkoznom kell Melittával (mondom, hogy mindent összevontam). Úgy elkéstem, hogy csak a maradék kaja jutott, szerencsére a vendéglősök otthagyták, pedig a szervezők el akarták velük vitetni (egy másik tegnapi történet). Sötét lett, én meg végképp elkéstem. Megjegyzem, nem semmi panelok között a játszótér mellett szabadtéri elegáns vacsorát csapni. Igen, jövő szombaton bál lesz itthon.

Thursday, January 18, 2007

Csirip születéséről




Csirip nem madárnak indult.


Egy kórustábori nap végén némi jóhangulat és bor hatására kicsit tovább fennmaradtunk öten. Ekkor az egyik basszus így szólt: "Tudjátok, hogy csak a fiú tücsök mondja, hogy CSIRIP?"


Ezzel cikiztük (csikiztük?) végig, mégis rajtam maradt egy tenor által a név. Talán mert Iszlai Zoltán karcolatkötetében a lányát hívják Csiripnek?


Szóval a tücsökből dalosmadár lett. A főnix meg most kezd el kibújni újra a hamu alól, már kisebb lángnyelvek vannak a szárnyán, csak nem látszik.


Első jelentés

Na ki gondolta úgy, hogy magamutogató módon megosztja gondolatait mással? Ez kíváncsiság magam felé is, már annyiszor próbáltam naplót írni, de mindig belebuktam. Ez akár sikerülhet is, bár addig jó, amíg nincs laptopom, hogy magammal cipeljem mindenhova.