persze ez nem tartós, mert valószínűleg lételemem a frusztráltság, a zaklatottság
de van mód a betonról felemelni egy összegömbölyödött sünit. és nem szúr, ha jól fogod, csak kis mélyedéseket hagy a kezen, ami később kisimul, és az orra még így is kilátszik a tüskecsomag alól
(apropó, ki ismeri a Gücülke és cimboráit, kiskoromban egyik kedvenc mesém volt)
aztán van mód örülni kávénak, vacsorának, találkozni régi barátokkal - bár néhány ismeretlenebbnek tűnik, más meg új élmény

épp ma mondtam Szilvinek, hogy az embert, ha felnő, újra kell tanulni, főleg a saját változásainkon át, és úgy tűnik pár tíz évvel ezelőtti embert már nem akarok újratanulni
aztán érdekes elmélkedni apró gondolatokon egy-egy szón, embereken, aztán rájönni, hogy mennyire irányíthatatlan ez a zéletnek nevezett furcsaság
meg beszélgetni azzal, aki elmegy, könnyebben elviselem, vagy csak jó volt délelőttönként egyedül?
legyint, vállat von, keres még simogatnivaló szúrós dolgokat