Keresztút

A vártnál jobban viseltem, bár elég dühösen indultam neki, legszívesebben el se mentem volna, de hát azt azért mégsem lehet. Aztán egész jól sikerült az állomásunk is szerintem.
Mindig rádöbbenek,hogy Mária milyen kemény nő volt, most megint rádöbbentett. Asszem Gabssy mondta az állomásukon, hogy a családtag elvesztésekor a saját szenvedésünkkel foglalkozunk, vagy valami ilyesmi. Nem omolhatott össze, mert ezzel Jézusnak okozott volna még több fájdalmat. Ott volt ez a nő, aki végignézi, hogy a szívének legkedvesebb végigszenvedi az utat, biztosan oda akart rohanni az összes pillanatban, hogy kitépje a keresztet a kezéből, hogy meggyógyítsa puszival a sebeket, megnyugtassa, mint egy kisgyereknél, hogy semmi baj, majd elmúlik, vitte volna a keresztet is, de nem bírta volna fizikailag. Ahogy Sillyénél van: Egy darabig egymás szemébe néztek... Ha Mária szemébe nézett volna, biztos nagyobb hálát látott volna, mert Jézus akkor már nem biztos, hogy teljesen érzékelte a terhe ideiglenes enyhülését. Kik álltak Mária mellett, akik visszatartották, hogy áttörjön a katonákon?
Úgy tűnik nem tudok a tömeggel sodródni. Mindig a szélén mentem, két állomás között is előre-hátra mentem, ide-oda csapódtam, nem igazán tudtam sokáig megmaradni senki mellett, kellett az az egy-két méter levegő körülöttem. És jó volt megtartani a ferenceseknél a keresztet és felnézni rá. Nem éreztem soknak, hogy négyen tartottunk, mintha a kereszt négy oldalát támasztottuk volna, a többiek hátulról támasztották. A kereszt ingott egy kicsit körbe, váltakozva helyeződött mindenkire egy kicsit több súly, mint a másik háromra, de ez a lényeg, hogy váltakozva, aztán a következő jött, vagyis könnyebb lett. Asszem az emberi kapcsolatok ezért is lettek kitalálva.
Az utolsó állomás idén is kimaradt, mint tavaly, ment a busz, de a feltámadásra még úgyis várni kell egy kicsit.

Most nem értem a DVD-felvevőt

Egyrészt hosszú a neve. Na mindegy. Szóval békésen vissza akartam nézni a tegnap felvett orvossorozatot, erre a fájlnévnél a megszokott dátum, időtartam helyett, vagy amit éjfélen átívelő rögzítés esetén szokott írni: R-Sz....884 helyett ez állt: Szerelmi.........868. A közelében nem volt ilyen műsor, szóval valószínűleg a DVD-felvevő szerelmes lett Dr. House-ba, vagy a szomszédos öreg videóba, amivel nemrég összedugtam, úgy látszik az erősítőjét már unja.
Ó és tegnap a keddi rapid mise után a sör iránti vágyam is kielégítődött, csak kívánni kellett.
Holnap keresztút, előre rettegek, tavaly is végigvánszorogtam, most meg későbbi az állomásunk, tovább ki kellene bírni ép ésszel, inkább ágyban maradnék, mert nem fog menni. Túlságosan nem ér, hogy ami jó, az nagyon durván össze tud törni, és össze fog. Meg én is. Most minden a szakadék szélén táncol, mintha piszkálna, hogy látod, ilyen is lehetne az életed, de nem kapod meg.
Már megint túl depresszív voltam, a hangulatingadozásom felerősödött. Türelmem pedig fogytán. Szóval dalrészlet:
Mindig azt mondják, hogy legyek jó,
De mért mindig csak én, csak én legyek a jó?

Most nem értem Istent

Ez nem kifakadás, hanem értetlenség. Persze nem szabad mindenhol jeleket látni, mert általában nincsenek, de Munkaügyi Központ nem kapcsolt, az e-mailem széttörve ment át nekik, az Internet lefagy, ha konkrét állásajánlatra kattintok a részletekért... Közben meg erre kell koncentrálnom, de ettől meg már nem küzdök szinte semmi másért, amit szeretnék. Már pár hónapja sodródom az eseményekkel, és kevésbé irányítok, ettől dalmódosítással: van az úgy, hogy lenni is jó, mondjuk csak lenni jó. Ja és prédikáció nyomán: Ki vagy te? - aha, de ki vagyok én?
Odaértem énekkarba - köszönhetően a gyorsított misének. Azért durva, hogy ilyet lehet kérni, akár paptól, akár zenésztársaktól. Bár nyilván eléggé megfélemlítem a fiúkat, Laci, amikor próbára élve külön szólt, hogy látom ugye, hogy pontos, Lóri, hogy szóljak, ha túl hangos, és nem figyel másokra, Peti, hogy igazam van a próba szükségességéről - remélem nem azért nem jött tegnap. :-) Korábban Istit is sértegettem, meg gyakorlatilag mindenkit. Pedig ki vagyok én, hogy én mondjam meg, mit tegyenek? Ja és tegnap dolgoztatnom kellett volna két kispapot, de viszonylag kedves hangulatban találtak, így megúszták egy óra ücsörgéssel.
Na most megyek ablakot pucolni a nagymamámhoz, aki most nincs otthon, ezért munka közben nem fog instruálni, hogy rosszul csinálom. Majd ha rájön.

1984

Hát most el akartam menni filmklubba, de végül túl depresszívnek ítéltem a filmet (ja, a születési évem), így maradt a milka Andival és változó társakkal. Mintha ez lenne a legnagyobb rendszer az életemben. Nyaralhatnék Svájcban egy hetet, de amíg nem tudom, hogy mi van, addig nem tudom, de jelentkezni a héten kell (sóhaj).
Ma iwiw, régi kedves ismerős bejelölt, a fényképe helyén a 2-3 hónapos kisfia, aki szép. És nem az enyém. Ez akkor is beborítja az embert, ha egyébként tudja, hogy ez így jó, mert nem neki lett szánva. Na mindegy, de ennek kapcsán eszembe jutottak azok a fiúk, akik engem szerettek, és nem fordítva, és hogy én is fájdalmat és szenvedést okoztam ezeknek az embereknek. De jó tudni, hogy voltak, és talán lesznek is. Persze lassan találkozhatna a kereslet a kínálattal.

Harag

Gyakorlok a jövő vasárnapi főbűnre, ami a filmben Brad Pitté volt. Önsajnáló. Mármint én. Nem szeretek ennyire lesüllyedni, de mintha mostanában levegő lennék. Úgy tűnik itt már tényleg nem kellek senkinek, még a nyári szabadtérizés se jött össze, mert a női szólamok túltelítődtek (kit érdekel, hogy eddig jó voltam, hogy esetleg a meghallgatáson néhány embert biztos vernék). Várost és életet kellene váltani. Kár. Már úgy megszoktam.

Megbuktam

Életemben egyszer kaptam egyest, közgazdaságtanból feleltem, vagyis nem feleltem. Ha jól számolom, másfél hét múlva lesz hét éve.
De most csúcsot döntöttem, egy pszichológiai teszten kaptam nem választ. Vagyis, hogy nem passzolok a cég arculatába, ezért egy évig ne is jelentkezzek, majd akkor újra kitölthetem, hátha átlagos leszek addigra. Már az első képnél éreztem, hogy nem a saját, hanem a helyes válaszokat kellene beírnom, de gondoltam csak kicsit enyhítek a véleményemen. A gond, hogy nem indokolják meg, hogy mi nem tetszik bennem. A még nagyobb gond, hogy jelentkeztem egy mentálhigiénés gyorstalpalóra és két hét múlva alkalmassági vizsga lesz, írószert vinni kell. Hátha végképp kiderül, hogy reménytelenül szélsőséges vagyok.

A narancs is gyümölcs

De akkor hogy nevezzem a Publish gomb színét?
Szóval a zavaros álmok megvannak, de csak azt szűröm le, hogy a WC-keresés mintájára valószínűleg akkor a legfáradtabb az ember, ha már az álmában is ágyat keres, hogy lefeküdhessen aludni, álmodni.
Az elmúlt napokban mintha régi eseményeket élnék újra, ha nem is szó szerint, de jellegében. És a rossz is jó lehet, ha nem lenne a jó miatt rögtön rossz is, mert hazugság.
Fárasztó a játék, és nem ér, mert élvezem. De ki akar folyton játékszer lenni?

Szedjünk ibolyááát...

...Hol van itt az ibolya?

Ez egy másik dal részlete, és tényleg csak néhányat gereblyéztem ki a földből, egyébként is vadon nőtt. De a túlzásaimhoz időnként akad partner.
Pszichoszomatikus vagyok. Úgy ánblokk cuzámenn én. Ma megint orrdugulva ébredtem, a pici izomfájdalmat legalább tudom hova tenni. Szóval az agyamnak nincs motivációja az öngyógyításra. Ezért még egy dalrészlet:

A testem is fáj, a lelkem is fáj,
jó lenne ha lenne egy kicsi szünet már!
Kösz szépen!
Ez nem is olyan jó!

Egy dal

Mert szeretem, s mert a refrént érzem mostanában, szóval van az úgy, hogy lenni sem jó...
Egyébként mért van az, hogy amikor már szinte jó, akkor a legrosszabb. Ja, mert szinte...

Dés László : Akarsz-e

Akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem?
A földre bukni és az égre nézni fel?
Akarsz-e adni árva csillagoknak szép neveket?
S nevetve hagyni, hogy a szél sodorja el?

Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd?
És arra nem gondolni, hogy meddig is tart?
Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?
Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?

Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken?
És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben.
A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket,
Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem.

Akarsz-e együtt ülni...

Van az úgy, hogy semmi sem jó.
És van az úgy, hogy lenni sem jó.
Hát gyere mondd, hogy akarod még!
És ezer év sem téphet szét.

Akarsz-e szánni, ha egyszer bánni kell a bűneidet?
Akarsz-e látni, ha lábam rossz utakra tért?
Az arcot látni, amivel megosztottad tükreidet.
Akarsz-e engem, aki csak ennyit ígért?

Akarsz-e együtt ülni...

Van az úgy...

Lányregény

De előbb egy két nappal ezelőtti álom tömören:
WC-keresés (ez ugye általában a valós tünetek vetülete), mire találsz, valami mindig közbejön. Itt ki kellett tölteni egy többoldalas személyi kartont, majd ezután minden alkalommal egy kisebb WC-használati engedélyt. És ketten álltak előttem a sorban. Még jó hogy felébredtem.

Szóval újra Anne-t olvasok. Ez a második regényből van picit szerkesztve:

"A valóságban egy törött szív nem olyan borzalmas, mint a regényekben. Egy odvas fogra hasonlít. Időnként fáj, és néha álmatlan éjszakákat okoz, de két rossz időszak között az ember élvezi az életet, az álmokat, a visszhangot és a mogyorós süteményt, mintha minden a legnagyobb rendben lenne...
Az élet nem hagyja, hogy elmerüljünk a nyomorúságban. Folyton azon töri magát, hogy jól érezzük magunkat... és ez sikerül is neki, még akkor is, ha mi elszántan igyekszünk boldogtalanok és romantikusak lenni."

Szóval hajrá élet!

One shot

Mintha mostanában nem én irányítanék még véletlenül sem, csak sodródok, és folyton feldühítem magam mindenen, szóval elérkeztem a nem érdekel szintre. Mert tényleg nem az én dolgom (lenne). Semmi.
Ma álmomban csodagyerek lábát gyógyítgattam. Nem emlékszem pontosan, de valami nagy horderejű és cselekményű cucc volt.
Tegnap álmomban szokás szerint megmentettem a világot, most a rossz emberektől, de sajnos rámlőttek. Volt rajtam golyóállómellény, de még azt is valahogy keresztüllyukasztotta. Volt kimeneti nyílás is, megnéztem. Szívtájéki, bár annyira jól voltam, hogy azt hittem váll felé ment, de a lyuk nem. Aztán reggel igazából felébredtem és fájt. Fizikailag. Lehet, hogy a ketyegő mégsem tökéletes.

Tűz

Hát csak lett még dobva egy hasáb a parázsra, bár vizes volt, mindenesetre nem sikerült kialudni. Maximum magamat a hétvégén. Nekem semmi extra, de lehet, hogy egyébként is gyakran elmegyek a semmibe, így egyszerűen nyugi volt, de a nyugi már nagyon kellett.
Azért vasárnapra még maradt egy álom:
Arckezelés, arcszépítés: tűzzel. Négy ember a négy lángon, csak óvatosan bánni az égetéssel, de akkor az egyik elszólja magát egy hétvégi programjáról, amiről nekem hazudott, és én a barátomnak gondoltam (nem ismertem a pácienseket igazából), igyekszem úgy tenni, mintha nem hallottam volna, de kizökkenek a ritmusból, és túl sokáig égetem mindet, elkezdek kapkodni, hogy helyrehozzam, végül másnap tényleg szép, friss arcbőrrel jelennek meg, de ez nem az a kicserélő javulás, amit a kezelés valójában hozna. Hmmm... Mintha a legjobban elégő ártatlannak Kaci feje lett volna.
Még mindig gyógyulóban és dekoncentráltan.