tegnap a kezembe került. Hát hét év alatt nem sikerült egy kevésdevastaglapos emlékkönyvet teleírnom, de íme az egyik utolsó bejegyzés részlete, ahogy öt éve gondoltam.
2001. október 5. péntek
...A macik a szeretetéhségünket csillapítják. Nekem 75 van. És mindig többet akarok. Olyan emberre lenne szükségem, aki úgy tud élni velem a való világban, hogy a saját világomba is belelát, megérti, és ott is velem van. Vajon létezik ilyen férfi? Egyszerre álom és valóság. Aki feltöri a falat, ami elválaszt mindenkitől.
Mára majdnem 270 macim van.
5 comments:
létezhet, csak nem álomban, hanem a valóságban. Ma mit gondolsz erről?
Hogy hozzon már végre valaki egy ütvefúrót, de utána ne hagyja szabadon a lyukat, mert én kezdem betömni egyre vastagabbra.
A +200 maci meg magáért beszél.
azt hiszed, hagyjuk, hogy a lyuk betömődjön?
Ez kedves, de még mindig a fiúkra bukom, és a többes szám is kicsit perverzül hangzik. :-)
na jó, tudod, hogy értem. Amúgy meg parverz vagyok, Julcsi tanított. Persze nem mindegy, milyen értelemben. :P
Post a Comment