Nem enged címet írni. Ez van.
Az élet sör. Meg gin, és ami még maradt. Azért örülök, hogy az olajbogyó nem ment kárba.
Egy hete dolgozom, és kezdem átlátni a helyzetet, és jó, hogy ott vagyok, majd egyszer a világot is megmentem, menni fog. És most szombat van, és lassan felnövök, bár a képregényekről nem mondok le. Se a macikról. És Rúzsa Magdi dalszövegei még mindig naggggyon jók nekem. Újra hallgatom. És reggelizem, meg ebédelek, általában vacsorázok, meg normális mennyiséget alszom, meg telefonhangom is van, mert már nem félek annyira a telefontól.
A buborékos bácsitól olyat is tanultunk, hogy a megbocsátás akkor teljes, ha úgy vesszük, hogy a probléma meg sem történt. De hogy az anyukám már fel sem ébredt arra, hogy hazamentem (első alkalom), meg se kérdezte, kikkel voltam, mintha meg sem történt volna...
Na jó, a szólás nélküli nem otthonalvás azért feltűnt volna nekik, ha reggel nyitottam volna az ajtót. Lehet, hogy tényleg próbálnak felnőttnek nézni. De jó az nekem?
És kellenek a barátok, hogy ne kapjon el a workaholic. Az is szenvedélybetegség. Ami most van, az meg a munka utáni jól megérdemelt pihenés. Ez meg szintén egy jó dal - Adamis. Rég hallgattam musicaleket.
Ez egy gondolkodásmentes, lebegős bejegyzés volt. Mert néha csak létezni kell.

Költő, írj verset!