Jogi státusz: Álláskereső

Bár úgy tűnik, kerestetik az magától is, szinte már ijesztően. De kiderült, hogy eddigi munkaviszonyom alapján június közepéig a központ ad némi pénzt, ha addig nem helyezkedek el, csak havonta 1, azaz egy álláshirdetésre jelentkezzek (még reagálniuk sem kell). Ez már szinte röhejes.
Hímzés készül, öntudatlanul is a sötétségből a fényre, a feketétől a világos drappig öltögetek. Élvezem, hogy a legkomolyabb fix időpont az életemben az ebéd és a társasjáték. Néha felmerül bennem a gondolat, hogy valami előremutatót is tennem kellene, de ez gyorsan tovaszáll. Érdekes, új érzésekkel ismerkedek, illetve köszöntök újból (Jé, az a világító izé az égen a Nap, és ha rám süt, olyan meleget csinál, hogy ki kell gombolni a kabátom!), felfedezem a hároméves énem (aki akkor már kb. 12 volt) ahogy a panír összegyúrásakor az a massza nem jön le a kezemről, és soha az életben nem lesz lepény, maximum gólem.
Bár azt hiszem a legjobb, hogy a körülöttem élők szemében már nem azt a rémületet látom, ha rám néznek, mintha egy félig rohadt zombi lépett volna be az ajtón, és azon gondolkodnak, hogy elpusztítsák-e, mert úgy jobb lesz neki (nekem).
És újra Anne-t nézek, hogy visszatanuljam az álmodozást is.
(Ritka, szentimentális, családi bekezdés:) Anyuci ma 50 éves, bár a farsangon hitelesen alakítja az ötéves rosszcsont kisfiút. Azt hiszem, Ő a nehézségekkel együtt is jól csinálja az életet, lenne még mit tanulni Tőle a nótázáson kívül.