Requiem föntről

Mostanában többet aggodalmaskodok, és ebben nyilván hárítás is van, hogy ne foglalkozzak a munkahely hiányával, és beleragadhassak abba az életbe, ahol most jól érzem magam.
A másik egy istenhiány érzés, hogy nehezen fordulok be vagy oda, de igazából ez is azzal kapcsolatos lehet, hogy szenvedve könnyebb imádkozni, és most kifelé élek.
Szóval Cili mondta, hogy mindig van kiért imádkozni, másnap a nevek szaporodni kezdtek a fejemben, ami majd szétrepedt attól, hogy még így sem megy az imádkozás.
Aztán simulni kezdtek a dolgok, mert a Requiem mégis lehet ima énekelve (azt mondták régen, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozva), és igyekeztem nem arra figyelni, hogy a körülöttem lévő "veterán" énekesek mit szólnak, ha elrontok egy hangot, vagy a megfázás miatt belerekedek, és így éneklés közben tettem oda az embereket egy-egy sorba vagy egész tételbe.
Aztán a szüleim kocsival el akartak vinni haza, albérletbe, kollégiumba, bárhova... én meg nagyon nem akartam, nem is tudom miért. Kocsibaszállás előtt jött a telefon, így én megkönnyebbülve maradtam, ők meg arcot vágtak, talán észre sem vették. Szokjuk a külön életet, egyre kevésbé érzem az itthont. Aztán mindig feljön a munka, aztán jön Nagyi és ő is a munkával, és mindenki segítő szándékkal (avagy hogy nem legyen szégyenkezés mások előtt), de mégis bántó lesz az egész a végére.
No, szombatig húzok vissza Szegedre, az imázás meg továbbra sem megy, még jó, hogy mindig valaki fejbe kólint, mielőtt teljesen ember leszek.

Kemény csípő

Igen, a rettegésnek vége, kormány mögé ültem. Az első rutinórámon, miután megtekintettük a rutinpályát, valamint hogy hogyan megy előre és hátra az autó, meg hogy kanyarodni is tud és irányjelzője meg lámpái is vannak, bevettem az országutat túljutva Sándorfalván. Láttam táblákat, meg útbontást és vasúti átjárót (át kell néznem a kreszt), volt hogy sikerült egyedül váltani és reagálni az oktatóm irányítására és túllépni a sebességkorlátokat. A vezetés 90-nél kezdődik. Bár bénáztam, az oktatóm néha hangosabban szólt, amikor az útról kezdtem letérni, mert elkalandoztam (na ja, azért a 3 óra alvás csak nem elég), de beirányított a városba, és kaptam zöldhullámot meg két pirosat is. A sok autó azért még erősen zavart, és bevezettem az autósiskola udvaráig - előtte majdnem elütöttem Zolit biciklivel (na jó, nem is, csak ott ment el). Többször kérdezte, hogy tetszik-e, de nagyjából végig vigyorogtam, így elég egyértelmű volt. És állítólag az átlagosnál ügyesebb vagyok (bár szerintem ez megváltozik ahogy az apróbb technikai manőverekhez érünk).
A hétvégi lelkigyakorlat kevésbé nyerő pillanatai már múlóban, a jó dolgok erősödnek, meg én is...

Hétvégén néztem...

Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek
"Ha én felnőtt volnék, megnősülnék, és olyan lányt vennék feleségül, aki olyan szappanbuborékot tud fújni, ami sose pattan el."
(Természetesen korábban már többször olvastam, de ez a feldolgozás is tetszett.)

Jogi státusz: Álláskereső

Bár úgy tűnik, kerestetik az magától is, szinte már ijesztően. De kiderült, hogy eddigi munkaviszonyom alapján június közepéig a központ ad némi pénzt, ha addig nem helyezkedek el, csak havonta 1, azaz egy álláshirdetésre jelentkezzek (még reagálniuk sem kell). Ez már szinte röhejes.
Hímzés készül, öntudatlanul is a sötétségből a fényre, a feketétől a világos drappig öltögetek. Élvezem, hogy a legkomolyabb fix időpont az életemben az ebéd és a társasjáték. Néha felmerül bennem a gondolat, hogy valami előremutatót is tennem kellene, de ez gyorsan tovaszáll. Érdekes, új érzésekkel ismerkedek, illetve köszöntök újból (Jé, az a világító izé az égen a Nap, és ha rám süt, olyan meleget csinál, hogy ki kell gombolni a kabátom!), felfedezem a hároméves énem (aki akkor már kb. 12 volt) ahogy a panír összegyúrásakor az a massza nem jön le a kezemről, és soha az életben nem lesz lepény, maximum gólem.
Bár azt hiszem a legjobb, hogy a körülöttem élők szemében már nem azt a rémületet látom, ha rám néznek, mintha egy félig rohadt zombi lépett volna be az ajtón, és azon gondolkodnak, hogy elpusztítsák-e, mert úgy jobb lesz neki (nekem).
És újra Anne-t nézek, hogy visszatanuljam az álmodozást is.
(Ritka, szentimentális, családi bekezdés:) Anyuci ma 50 éves, bár a farsangon hitelesen alakítja az ötéves rosszcsont kisfiút. Azt hiszem, Ő a nehézségekkel együtt is jól csinálja az életet, lenne még mit tanulni Tőle a nótázáson kívül.

Amikor a kalicka ajtaja kinyílik...

Szóval kiugrottam a kalickából, mielőtt a fogságban elpusztultam volna, de csak nyújtóztatom a szárnyaim, és próbálok rájönni, hogy mire való és mire használtam régen.
Még furcsa a szituáció, de kellett ez a teljes leállás, amikor van időm teászacskót és nejlonzacskót hajtogatni, tévét nézni és zenét hallgatni, tiramisut csinálni és vasalni meg felsöpörni és szőnyeget kirázni, szemetet levinni.
Aztán itthon elmagyarázni, hogy nem fogok visszaköltözni, és nem akarok holnaptól jegypénztáros lenni, mert nem azért hagytam ott valamit, amit már nem szerettem csinálni, hogy ugyanez folytatódjon.
Lassan a görcs is oldódik a gyomromban, amit az egy nap alatt lévő kipakolás, kulcsleadás és búcsúzkodás okozott. Tudom, hogy anyagilag jobban jártam volna, ha kiíratom még magam betegszabadságra és úgy keresek munkát, de azt tisztességtelennek éreztem, így meg sértődés lett belőle. Hát most ez van, feldolgozás folyamatban.

Mikróban hagytam a szívem

Lehet tippelni, hogy ez milyen frajdi elszólásként jött ki a számon a fizikai valóság leírása helyett.
Mindenesetre rögtön mulatós nótát lett volna kedvem rittyenteni rá a "Darabokra törted a szívem" dallamára csak úgy duplakávésan.
Volt valami felhívás kedvenc könyvek felsorolására, de asszem ezzel nem teljesen tudok mit kezdeni, de a mit szeretnék, hogy szépirodalomként a kezem ügyében legyen mindig (vagyis mit költöztessek már be tényleg az albérletbe a nemlétező könyvespolcra a darabokban létező szekrény mellé) listán van egy-kettő:
1. Pilinszky összes (már bent van)
2. L. M. Montgomery: Anne összes (életkortól függ, hogy melyik a kedvenc, filmek bent vannak Ági jóvoltából)
3. Jane Austen: Büszkeség és balítélet (oké, asszem némi elfogultság van Mr. Darcy miatt, sorozat több helyen található, például találtam még egyet itthon angolul)
4. T. professzor óriásregénye (egyszer úgyis újra elolvasom)
5. meghagyom a helyet, amit éppen a kezembe nyomnak, nem mintha a szabályokhoz kellene tartanom magam.
Életjelentés: szerda jobban, csütörtök nagyon rosszul, péntek jobban, úgy tűnik a Szívek szállodája 2. évad gyógyhatású. Egyébként úgysem fogják megtudni, hogy mi a bajom, meghalok egy rejtélyes betegségben, amit rólam neveznek el és szerepelni fog a dr. House-ban.

Szünet

nagylábon kis lépések az élet felé, például eljönni fél hatkor, ha egyszer addig van munkaidő, és aludni többet mint eddig. ezt csináltam ezen a héten, munka nem fogy, de arcon nyugodt mosoly.
persze ez nem tartós, mert valószínűleg lételemem a frusztráltság, a zaklatottság
de van mód a betonról felemelni egy összegömbölyödött sünit. és nem szúr, ha jól fogod, csak kis mélyedéseket hagy a kezen, ami később kisimul, és az orra még így is kilátszik a tüskecsomag alól
(apropó, ki ismeri a Gücülke és cimboráit, kiskoromban egyik kedvenc mesém volt)
aztán van mód örülni kávénak, vacsorának, találkozni régi barátokkal - bár néhány ismeretlenebbnek tűnik, más meg új élmény
épp ma mondtam Szilvinek, hogy az embert, ha felnő, újra kell tanulni, főleg a saját változásainkon át, és úgy tűnik pár tíz évvel ezelőtti embert már nem akarok újratanulni
aztán érdekes elmélkedni apró gondolatokon egy-egy szón, embereken, aztán rájönni, hogy mennyire irányíthatatlan ez a zéletnek nevezett furcsaság
meg beszélgetni azzal, aki elmegy, könnyebben elviselem, vagy csak jó volt délelőttönként egyedül?
legyint, vállat von, keres még simogatnivaló szúrós dolgokat

Változás...

A sokadik, már nem is tudom követni, csak beleőrülnék.
És most a ki kivel mikor miért hogyan beszél sétál táncol eszik iszik él és nem él a legkevesebb.
Mert ugye régesrégi kolléganő decemberben szül.
Lelkeskulcs Ároné, vagyis kiköltöztem.
Én el otthonról már hivatalosan is elfogadva, élet Juliéknál, bár inkább csak alvás.
Szellemek visszajárása 3-23 éves kor közöttről sok és már sokhoz nincs közöm.
És már új kolléganő is régi. Igen, szerda este felmondott.
Már kezdtem elviselni, most meg közelítek a háromemberes munka felé, és tudom, miért hagyom, hogy kihasználjanak, de annak hiába mondom, hogy sok meg elég, aki nem hiszi el.
Szóval legyint, kivár, szétesik, összeraktok... szerencsére

Hát itt van

4. oldal és egyre inkább írhatnékom van, valami nagyot