London, viharos szél...

...de a frizura még mindig tart.

Hát bent a szobában könnyű. Lehet, hogy mindenkit ez foglalkoztat, de a szél és a TO e-mailje meggyőzött, hogy nem kell nekem ma délelőtt a városba menni. Pedig már rákészültem. Szóval tetőtérben, egy csapdosós fenyőfa mellett lehet figyelni a viharra, aludni úgysem hagy. Minden kicsi résen befúj a tető alatt, ijesztgetni próbál, a lámpák villognak, még a TV készenléti jelzője is pislákol a sötétben, de én kemény vagyok és a fülemre húzom a takarót.

Azért nem múlt el nyom nélkül, meg a Jurassic Park sem, pedig már jónéhány napja volt a TV-ben. Azt álmodtam, hogy dínó bemutatóra készültünk, a szervezők közt volt Juli, Julcsi, Dóri is, ő gondozta a T-Rex-et, ami személyiségmódosuláson ment keresztül, ezért nagyra nőtt cicaként viselkedett. Julival elindultunk a helyszínre a Kálvárián és szembefutott velünk egy csomó ember, hogy támad a T-Rex. A körútról tényleg hirtelen befordult és ordított, meg csattogtatta a fogait. Mi is bemenekültünk egy üzletbe, a sarokba kuporodva mozdulatlanul imádkoztunk, hogy ne vegyen észre (mert ugye a mozgásra figyel), egyszercsak jött Julcsi és közölte, hogy ez csak az új mozgó hologrammos eszköz volt, ki akarták próbálni, hogy jól működik-e. Jól működött. Mire elindultam a bemutatóra, rájöttem, hogy késő van, de az órám mindig mást mutatott, nekem meg találkoznom kell Melittával (mondom, hogy mindent összevontam). Úgy elkéstem, hogy csak a maradék kaja jutott, szerencsére a vendéglősök otthagyták, pedig a szervezők el akarták velük vitetni (egy másik tegnapi történet). Sötét lett, én meg végképp elkéstem. Megjegyzem, nem semmi panelok között a játszótér mellett szabadtéri elegáns vacsorát csapni. Igen, jövő szombaton bál lesz itthon.